Mark Kereszty’s Erasmus semester in Linköping

No végre-valahára erre is sikerült rávennem magam… :$

Félreértés ne essék, nem azért, mert nekem ez nyűg lenne, vagy bármi ilyesmi, hanem mert tudtam, h ez ez nagyobb lélegzetű bejegyzés lesz, és nem akartam “csak úgy”, néhány szóban elintézni.

Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy eddigi, immáron 25 életévem alatt egyszer sem fordul velem elő, hogy 2 hétnél többet távol legyek az otthonomtól és a családomtól. Ellentétben az öcsémmel, aki az utóbbi 4-5 évben lényegében máshol lakott, és csak hétvégenként járt haza, én otthon laktam, éltem, és eszerint “rendeztem be az életem” - mindenféle szempontból. Eleinte könnyű volt, mert minden annyira újdonságként hatott, hogy úgymond “nem volt időm” a honvágyra. És az egész lényegében csak akkor “csapódott le”, amikor ismét egyedül maradtam… Node kezdjük az elején

Október 8-án, valamivel este 6 óra előtt megérkezett a budapesti Wizzair gép Anyával, Apával, Lillával és Somával. Minden a terv szerint alakult: én a Skavsta Airporton vártam őket az újonnan kibérelt Volvo V50-essel, amit nem mellesleg nem kis élmény volt odavezetni. Furcsa volt őket újra látni, pedig “csak” másfél hónappal azelőtt utaztam ki. És bár közel minden második nap beszéltünk/beszélünk, más azért a személyes kontakt. Eleinte - be kell vallanom - meg is voltam picit illetődve, mert bár nem vagyok az az érzelgős típus, kicsit azért meghatódtam.

Szomorú ezt mondanom, de a következő egy napot kitörölném, vagy inkább úgy mondom, hogy másképp csinálnám az életemből… :$ Aki hallotta vagy átélte a dolgokat, tudja mire gondolok, aki nem, annak meg vagy szóban majd, vagy sehogy. Mert büszke nem vagyok rá - holott a probléma nem csak az én hibámból adódott, de azért elég intenzíven “benne van a kezem a dologban”. Node félre a titkozatoskodással: adódott némi probléma a bérelt kocsival. Nem műszaki szempontból, hanem a csütörtök este Intervallenből kifolyólag. (Intervallen = a félév Erasmusos bulija, ahol mindenki pici (vagy picit jobban ) felönt a garatra, és jól érzi magát együtt, nemtől, nációtól függetlenül.) Lényeg, hogy másnap már egy BMW-vel folytattuk Svédország bebarangolását.

A szállással kapcsolatban mindenképp meg kell említenem, hogy bár elég pici a lakásom - tipikusan egyszemélyes garzon -, úgy gondolom, elég jól elfértünk benne öten is. (Sok jó ember ugyebár.. ) Remélni tudom csak persze, hogy a családom többi tagja is így gondolja, de részemről semmilyen különösebb probléma nem adódott a hely szűkössége tekintetében. (A lakás hőfokáról sajnos már nem nagyon tudom ugyanezt elmondani; főleg, hogy a tartósan 15 fok körüli hőmérséklet (a lakásban, nem pedig kint! ) továbbra is kitart… :S )

Stockholm szép, Stockholm jó, és bár ittlétem alatt kb. 8-szor is meglátogatom, mindig találok itt valami újat és érdekeset. (Legközelebb most csütörtökön megyek oda Balu barátommal találkozni, és úgy hiszem, ezúttal sem fogunk unatkozni… ) Vasa Múzeum helyett ugyan én most a horgászatot választottam (természetesen eredménytelenül ), de a Skanzen lenyűgöző volt! Szerencsénkre akkor még hosszabbak voltak a nappalok is, és kivételesen a parkolásból sem adódtak problémák.. (Cserébe persze jó sokat gyalogoltunk, de hát ezért teremtett nekünk ugyebár a Jóisten lábakat… ) BMW-t vezetni meg király!!! Ugye, Apa?!?

Norrköping szintén. Én legalábbis sosem tudom megunni, pedig 2 héten belül másodjára látogattam meg ugyanazokat a múzeumokat és kiállításokat! A H&M-ről nem is beszélve.. Még jó, hogy itt van a szomszédban.

Ami pedig nekem is új volt, és legalább ennyire lenyűgöző: a Vättern tó melletti margaréta-útvonal, a part menti városkákkal és mesebeli, a tóra és partjára néző kilátókkal! Mi több, mindez a végletekig menően szélsőséges időben(percenként váltakozó (jég)esős és napsütéses időjárás). Az alvastari kápolna-rom pedig…meg sem próbálom leírni, úgysem lehet…nézzétek meg a képeket!

Nyköping sem csúnya. De a közelében levő, Balti-tengeri partvidék…szintén leírhatatlan. :$ (Bocsánat, biztosan velem és a fogalmazási készségeimmel van a gond, de hiszek benne, hogy a képek olykor - főleg ilyen helyzetekben - tényleg sokkal, de sokkal többet mondanak!!!)

Végezetül pedig: köszönöm Nektek, hogy itt voltatok! És habár nagyon nagy volt bennem a hiányérzet, miután elmentetek - már-már depresszióba hajló -, remélem nem bántátok meg ezt az “októberi nyaralást”, és kizárólag csak szép és jó emlékekkel tértetek haza! Meg persze megannyi tanulsággal is; ha az ember útra kel ugyebár, mindig adódnak dolgok, amik közbejöhetnek, és közbe is jönnek!

(Elnézést kérek így utólag azoktól az olvasóktól, akinek a leírtak fele totálisan a levegőben lógó és érthetetlen maradt, de néha nem tudok nem személyes hangvételben beszélni. Bocsássátok meg ezt nekem! :$ )

No hát ha már amúgy sem kronológiai sorrendben haladok, most sem úgy folytatom…

Történt múlt csütörtökön, hogy a 4 órás ‘Interkultúrális kommunikáció’ előadás 3. órájában már annyira fáradtak voltunk, hogy át akartunk menni a szomszéd épület alagsori kávézójába egy jó kávéra, amikor is szembesültünk azzal, hogy a kávézó helyett aznap egy ideiglenes söröző üzemel. Több sem kellett nekünk persze, a kávét “sörre cseréltük”, és kirendeltünk magunknak egy jófajta Hobgoblin sört (amit előtte láttunk a bárpulton, és az üvege akkora hatást gyakorolt ránk, hogy nem tudtuk nem azt kirendelni. ) Ekkora szembesültünk azzal is, hogy pont ott van a Halloween Party-ra a jegyárusítás is… (Azt hiszem, fölösleges leírnom, miként cselekedtünk… )

Szóval a Halloween Party szombat este, okt. 31. és nov. 1. közti éjszaka volt esedékes. Előtte Zsoltiék corridor-jában alapoztunk, és festettük ki magunkat az Alex-ék által odahozott arcfestékekkel. Ezt követte a “különböző országok kártyával történő ivósjátékainak sorozata” , mely kellően megalapozta a hangulatot..

A party először eléggé kiábrándítóan indult, ugyanis éjfélkor is még tök üres volt a hely. De szerencsére nem kellett sokáig várnunk: alig negyed óra leforgása alatt megtelt az épület, és beindult a “Halloween Disco”, ahol telejsen megőrültünk, és hajnalig buliztunk. A buli hibátlan volt, illetve lett volna, ha kifele jövet nem szembesültem volna azzal, hogy a hátsó kerekem totál le volt eresztve, de ez már egy másik story…

Na jó, a blog.com szórakozik velem… :S Ezért van az, h az utóbbi két post lényegében ugyanaz. (Először nem jelent meg - nem tom miért - csak jóval később, ezért írtam meg újra. De a képek szerencsére csak egyszer töltődtek fel..

Egyébként ma volt Anatómia&Élettan vizsgám, 2-től egészen 6-ig, és hiába a 4 óra, így sem volt elég időm!! :S Mi több, nem lehetett szótárt sem használni (pedig más vizsgákon szinte mindig lehet), szal kíváncsi lesztek az eredményre… Egyetlen szerencsém az, hogy ugyebár korábban már tanultam Anatómiát is, meg Élettant is a SOTÉn, így egyedüli problémám csak az angol orvosi szakszavakkal volt/van.

A vizsga amúgy nagyon érdekesen zajlott: a terembe való belépéskor egy néninek fel kellett mutatnunk a LiU kártyánkat (ez itt az úgymond ‘mindenes’ kártya -> ezzel lehet nyomtatni, konditerembe menni (ergo erre töltik fel a pénzt, infót, stb.), könyvtárba menni, utazni és nem utolsó sorba bulihelyekre becsekkolni.. ).  A kártyát a néni egyszerűen csak hozzáérintette egy PDA-hoz hasonló kis kütyühöz, ami máris minden adatot kiadott rólam, meg azt is, hogy hová kell ülnöm. Szóval megintcsak megmutatkozott a svéd hi-tech..

Eredmény 10 nap múlva, remélem “pass”-olok..:$ (Nem bánnám, mert 1 pótvizsga van csak, január közepén, amikor én már bőven-bőven otthon akarok lenni…

No ennyit mára, legközelebb megpróbálom megírni a családommal eltöltött egy hetet…

Ugyan már két hete történt, de azért úgy vagyok vele, hogy jobb később, mint soha…

Mint már említettem, LiU-s diákok ingyen utazhatnak Norrköpingbe az óránként induló Campus busszal, ugyanis ebben a városban is működik egy Campusa az egyetemnek. (Főleg humán tárgyakat oktatnak itt.) Ki is használtuk eme lehetőséget Pavellal és Norbival, és meglátogattuk az Arbetets Museum-ot (Museum of Work) és a Stadsmuseet-et (City Museum). Norrköpingről érdemes tudni, hogy itt majd’ minden múzeum ingyenesen megtekinthető. Ebből persze azonnal azt gondolná az ember, hogy akkor biztosan gagyik és igénytelenek, pedig nagyon nem így van…

Íme a bizonyíték:

Először is elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg gyakrabban olvasná a blogomat (ha létezik egyáltalán ilyen ember… :$ ), hogy ritkán írok, de akkor sokat. Tudom, ez nem feltétlenül a legcélravezetőbb megoldás, ha az ember állandó olvasókat akar, de sajna csak heti egyszer van kb. huzamosabb időm foglalkozni a blogommal… :S Remélem azért akad egy-két ember, aki nem pártol, vagy pártolt még el tőlem, és vet egy-egy pillantást a blogomra olykor-olykor! :$

A mostani képek egyébként a szerdai norrköpingi kiruccanásunk alkalmával készültek, amikor is Norbival és Pavellel (cseh srác Ostravából) meglátogattuk a Stadtmuseet-et (The City Museum) és az Arbetets Museum-ot (The Museum of Work). Mindkét múzeum ingyenesen megtekinthető, és - mint már korábban említettem - Norrköpingbe a LiU-s diákok ingyen utazhatnak az itteni Campus miatt, ezért ez egy olcsó nap volt…illetve lett volna, ha a múzeumok után nem nézünk el a H&M-be, és nem vásárolok 2 pulcsit és 3 pólót..:$ (Ami(k)re egyébként nagy szükségem volt, mert alig tudtam kihozni ruhákat magammal, és az itt lévő 2 pulcsim közül is az egyiket (a kedvencemet) ellopták a HG nevű szórakozóhelyen… :S )

Kedden este elérkezett a várva várt esemény, amikor is a Linpöping Hockey Club - a tavalyi svéd hokibajnokság 3. helyezettje - hatalmasnak ígérkező rangadón fogadta a tengerentúlról érkező NHL csapatot, a St. Louis Bluest…

A meccs végül mégsem lett olyan “hú de izgalmas” történés, ugyanis a St. Louis könnyed játékkal, 6-0-ra verte szét a “linköpingi oroszlánokat”, ráadásul a svéd szurkolók sem bizonyultak túl lelkes támogatóknak , de azért mindenképp mesérte ellátogatni a Cloetta Centerbe, márcsak az - amerikai sportesemények látványosságához hasonló - nem kis technikai bravúrokkal tűzdelt intro megtekintése miatt is. (Intro itt: http://www.youtube.com/watch?v=pMsxWSl1FcM )

Szeptember 26-án, egy esős és hűvös reggelen indultunk útnak négyen egy kis, svájci rendszámú Nissan Micrával. A résztvevők: Anna és Julia Münchenből, Thomas Zürichből, no és persze jómagam. Korábbról egyedül Annár ismertem a “Bike Trip”-ről, de onnan is csak viszonylag felületesen, mert nem sokat beszéltem vele a túra alkalmával. (Kb. ő volt az egyetlen, akivel nem sikerült társalognom, ugyanis meglehetősen zárkózottnak és furcsának tűnt. Meg is lepődtem, amikor elhívott Göteborgba…) A göteborgi látogatásunkat két naposra terveztük, eleinte hostelben való alvással, de az utolsó pillanatban kaptunk egy ajánlatot egy Jacqueline nevű, Svédországba emigrált holland lánytól a couchsurfing.org-on, így lemondtuk a hostelt. A couchsurfing ugyanis sokkal izgibb, no meg persze nem utolsó sorban ingyenes is…

Göteborgba az út alig két és fél óra volt Linköpingtől, ugyanis végig autópályán mentünk, és lényegében egyszer álltunk csak meg Jönköping előtt készíteni pár fotót a már korábban említett Vättern tóról, és a tó közepén elterülő Visingsö szigetről. A lányok az utat természetesen átaludták , miközben én meglehetősen parázs vitát folytattam Thomas-szal Svájc és Magyarország sportsikereiről, illetőleg arról, melyik ország melyik sportban jobb és miért. (Más dolgokban ugyanis - sajnos - nem nagyon vesszük föl a versenyt Svájccal ugyebár… :P )

Megérkezésünk elég viccesen alakult, ugyanis Thomas GPS-én a szoftver meglehetősen rég volt frissítve, így legalább 4 parkolót is megjártunk, mire találtunk egy olyat, ahol a Göteborg Pass mellé kapott, ingyenes parkolásra feljogosító jegyünk érvényes volt. Ja merthogy azt elfelejtettem említeni, hogy a városba érkezésünk után az első dolgunk az volt, hogy mindannyian vásároltunk egy-egy Göteborg Pass-t 48 órára, bízva abban, hogy így olcsóbban tudjuk megtekinteni a látnivalókat…illetve majdnem mindannyian, mert Thomas kapott egy kitöltetlen kártyát a Göteborgot már korábban megjárt pajtásától, és úgy gondolta, ezzel ugyanúgy be mehet majd mindenhova…hát tévedett.. De erről majd később…

A parkolást követően azonnal nyakunkba kaptuk a várost, és a Gustav Adolf tér (“so called” főtér) és a Vámház melletti csokoládé- és üvegfújó műhely megtekintése után felszálltunk egy “sightseeing” buszra, mely tett egy jó nagy kört a városban. Ezután újabb “sightseeing tour”, csak ezúttal nem busszal, hanem hajóval.. Ennek érdekessége, hogy a belvárosi csatornából egy félelmetesen alacsony, “hair dresser” (hajfodrász ) nevű híd alatt behúzott fejekkel áthaladva kiértünk a Göta älv (Göta folyó) hatalmas darukkal/darvakkal (nem tudom, úgy kell-e a szerkezetet ragozni, mint a madarat, szal aki tudja, segítsen!! ) takrított kikötőjébe, ahol megtekintettük a kolosszális méretekkel rendelkező hajógyárat/-szervízt, a Lilla Bomm Torg-ot (Lipstick Building) és a Maritimant (Hajózási Múzeum). Meg kell jegyeznem, hogy habár eleinte nem sokat vártam ezektől a szervezett “sightseeing tour”-októl, kellemesen kellett csalódnom kellett bennük, ugyanis a kiválóan felkészült (és mindemellett nagyon csinos ) guide-októl nem kevés információt tudtunk meg.

Az idő a hajókázás végére sajnos egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Mondhatni már a nyakunkba lógott az eső lába, amikor úgy döntöttünk, a következő állomásunk az Universeum nevű múzeum (vagy inkább élménypark )lesz, melyben hatalmas akváriumokban úszkáló halak, ráják, egyéb tengeri herkentyűk és hüllők, testközelből való megtekintésén keresztül, no meg persze több száz kép és interaktív játék segítségével ismerhetjük meg Svédország élővilágát, illetve a “kiállítás” végén egy őserdő faunájába és flójárába is betekintést nyerhetünk. (Amit az alig 10 fokos kinti hőmérséklet után igencsak értékeltünk, ugyanis az “őserdőben” legsalább 40 fok volt.. ) Aki Göteborgba tervez látogatást a (közel)jövőben, semmiképp se hagyja ki ezt a helyet, mert hihetetlenül látványos!!

Az Universeumban eltöltött jópár óra után szembesülnünk kellett azzal, hogy lassan ideje lenne felhívnunk Jacqueline-t, hol is lakik voltaképpen , illetőleg venni is akartunk neki valami ajándékot, ha már volt olyan kedves, és befogadott minket. Szerencsére a Merci csoki és a másnapi uzsonna mellett vettünk 2 pakk sört is, ami igencsak elengedhetetlennek bizonyult a couchsurfing-es esténkhez…

Jacqueline Göteborg külvárosában lakott (illetve még valószínűleg most is ott lakik ) a Ryd-höz, és a többi svéd lakóparkhoz, vagy inkább falanszterhez hasonló városrészben. Először véletlenül egy vadidegenhez nyitottunk be, ugyanis Thomas félrehallotta a házszámot. Néztek is nagyot az ott lakók, amikor megláttak az ajtóban négy, hálózsákkal és csomagokkal megrakott fiatalt.. Végül aztán sikerült megtalálnunk Jacqueline kecóját, aki már a ház bejáratánál várt minket hatalmas mosollyal a száján, és - mintha régi jóbarátok lettünk volna - öleléssel fogadott mindannyiunkat… Ez már kapásból mutatta, hogy nem egy rideg svéddel, hanem egy jóarc németalföldivel van dolgunk.. A lakásba érve Nathan, egy Oroszorszában született, de Izraelben élő köszöntött bennünket, aki már közel egy hete couchsurfingezett Jacqueline-nél. Alighogy lepakoltunk, újabb két ember érkezett a lakásba: Christian, egy 30 év körüli német srác Drezdából, és a koreai  barátnője. (Az ő nevét nem tudom..:P ) Ők nem megszállni, hanem csak a társaság miatt érkeztek Jacqueline-hez, 2 üveg vodkával a kezükben. Christianról hamar kiderült, hogy hatalmas mókamester! Megérkezése után azonnal a nagyszobába hívta a társaságot egy “welcome drink”-re, melyet egy kimondottan bonyolult, de annál szórakoztatóbb kártya-party követett, melyet Nathan mutatott nekünk. (Asszem Durák-nak hívják a játékot, ami hülyét jelent. Ennek a játéknak ugyanis nem nyertese van, hanem csak vesztese van, akit a “durák”-nak keresztelnek el a játék végén. ) A “durákozást” megunva elkezdtük játszani az est “legfőbb attrakcióját”, az “I have never been…” nevű játékot. Ennek az a lényege, hogy mindenki, egyesével mond valami olyan dolgot, amit még sohasem csinált, ellenben aki a társaságból már csinálta, feltette a kezét, és ivott az asztal közepén elhelyezett voda-colából Természetesen az idő elteltével és az alkohol fogyásával egyenes arányban elkezdett a játék “szexuális irányba elmenni”, így a játék végére hamarabb tudtuk meg egymásról milyen hülyeségeket és bizarr dolgokat művelt élete során, minthogy az ”alap információkat” (pl. a koreai lány neve ) megtudtuk volna… A játékot egészen hajnalig játszottuk, majd aludni tértünk, ugyanis másnap reggel 8-kor terveztük az indulást… :S

Reggel Jacqueline palacsintával köszöntött minket a konyhában, aminek “rapid módon való betermelését” követően rohantunk a kocsihoz, ugyanis 15 percünk volt a komp eléréséig. Így hát érzékeny búcsút véve a lakó(k)tól - az illegális parkolás miatti büntetőcédulával nem törődve - elkezdtünk száguldani a Saltholmen félszigetre (Göteborg délnyugati része), ahol a kompkikötő található. A komp ajtaja már éppen záródott, amikor felpattantunk a hajóra - lényegében már menet közben…mint a filmekben, esküszöm.. (A komp egyébként 2-3 óránként indul csak, azért nem kicsit örültünk annak, hogy elcsíptük.) A hajóút alatt megreggeliztünk, így teli hassal vághattunk neki a kirándulásnak Donsö szigetén. 2-3 órás sétánk során lányegében bejártuk az egész szigetet, mely hihhhhhetetlenül gyönyörű sziklás partszakasszal, és tüneményes kis erdőséggel rendelkezik. Az idő sajnos nem volt éppen napos, de ez minket a legkevésbé sem érdekelt, egymás után készítettük a mókásabbnál mókásabb fotókat.

Visszaérkezve Saltholmenbe újabb “mikuláscsomag” fogadott minket a szélvédőn, melyet Thomas laza mozdulattal hajított ki a legközelebbi kukába, bízván abban, hogy Svájcba csak nem küldik utána a fizetési felszólítást.. (Ha meg mégis, akkor kénytelen leszek hamarabb hazautazni, vagy végigéhezni a svédországi utolsó hónapomat… :$ )

A következő célpont a Maritiman (Hajózási Múzeum) volt, amely lényegében egy, a kikötőben berendezett, egymáshoz csatolt és láncolt eredeti tank- és tartályhajókból, plusz egyéb különleges hajókból álló acélmonstrum. Szintén kihagyhatatlan látnivaló annak, aki Göteborgba érkezik! Csakúgy mint a Liseberg, Göbeborg vidámparkja. Itt található a világ legrégebbi, fából készült hullámvasútja, melyen ha 10 évet nem öregedtem, akkor egyet sem. A vidámparból kiérve egyöntetűen arra az álláspontra jutottunk, hogy ideje hazafelé indulnunk, ugyanis már lépni nem tudunk, annyira fáradtak vagyunk… Így újabb 2 és fél óra elteltével ismét Linköpingben találtuk magunkat, holtfáradtan, ám nem kevés élménnyel gazdagabban… Vagy akár úgy is fogalmazhaték, hogy svédországi tartózkodásom eddigi legszínesebb és legizgalmasabb programjának lehettem részese az elmúlt hétvégén…

Huh… Nem is tudom mivel kezdjem… :S Stockholm fenomenális, hetekig el lehetne ott bóklászni! Igaziból a képeken kívül nem is nagyon tudom, miket lehetne “beposztolni”, hiszen magukért beszélnek…

Az odautam viszont mindenképp el kell mesélnem! Történt ugyanis, hogy egy X2000-es vonat ( http://en.wikipedia.org/wiki/X_2000 ) mindössze pár perccel az enyém előtt érkezett; én persze azt hittem rá, hogy az az én vonatom.. Furcsa is volt, hogy a kocsi, amiben nekem kellett volna lennem, csak első osztályú kabinokat tartalmaz - nekem meg nyílván másodosztályra szól jegyem volt… Aztán jött a kaller, és felvilágosított, hogy ez nem az a vonat sajnos. De semmi büntetés, semmi harag, még kb. ő kért elnézést a kellemetlenségért, és udvariasan megkért, h legyek szíves Norrköpingben átszállni… (Ismét egy apró különbség Magyarország és Svédország között. ) Aztán a vonat elkezdett száguldani… Bámultam ki az ablakon: a speedmotorosokat is közel 60 km/h-val hagytuk el, akik mellettünk az autópályán száguldoztak. Hányingerem is lett rögtön a közel 220 km/h-s utazósebességünktől…de sokáig nem kellett “szenvednem”, mert Norrköpinget alig negyed óra alatt elértük, és szállhattam át a prosztó, szarszagú (viccen kívül) Intercitiyre. Nem baj, novemberre már megvan rá a jegyem, szal ezúttal legálisan élvezhetem majd a száguldást!!

Ja és Stockholmról még annyit, hogy ember(eke)t én még nem láttam annyit fotózni, mint amennyit a Timi és a Vercsi fotózott…

Tök jó, kezdem behozni magam, már csak másfél hetes lemaradásban vagyok… No de térjünk a tárgyra…

Szeptember 11., péntek, reggel 8 óra. Kezdődne a 4 órás Anatómia&Élettan előadásom, de én még csak a farmomat szüretelelem.. (Aki nem tudná, miről beszélek, látogassa meg a Facebook Farmville nevű ‘application

‘-jét.) Félre be is érek. Ekkor jött az első számú pofáraesés: üres volt a terem, ahová az előadás ki volt írva.. :S Nem baj, előfordult ez már korábban is…de akkor legalább ki volt írva az ajtóra, hogy hová helyezték át az órát!! :-/ Gondolom most is ugyanoda kell mennem akkor, ahová a múltkor áthelyezték…hát nem! Az a terem is üres! Fatal error.. Hívom is nyomban Ipeket, egy török csajt, akivel még az Emergency Accomodation-ön ismerkedtünk meg - ő Biomedical engineering MSc-n van, szal kb. minden szakirányos órán együtt vagyunk. Hát szerencsétlent sikerül legszebb álmából fölébresztenem - hiába, a déli népek kicsit lazábban veszik az ilyen jellegű dolgokat (is)… Utsó esélyem: hívom a tanszéki asszisztenst. Nem veszi föl. Í.J. Persze nem keseredem el, sőt! Egyből két dolog is az eszembe ötlik, amit csinálni kéne/lehetne: az egyik a diplomaírás: el kéne már kezdeni… :S A másik: utazás! Gyönyörű szép napsütéses idő van, így hát úgy gondolom, egyértelmű, mi az, ami mellett végül leteszem a voksomat…

Egy órával később már a linköpingi buszpályaudvaron várom az 520-as jelzésű motalai járatot. A buszpályaudvaron már jóelőre begyűjtöttem mindent, ami kellhet: Value card feltöltve 100 koronával (ezt úgy kell elképzelni, mint egy telefonkártyát, amire az ember feltölt valamennyi pénzt, és erről vonja le a sofőr bácsi (jelen esetben néni ) a szükséges összeget a távolság függvényében), menetrend a buszokhoz, Östergötland térkép (a tartomány neve, melynek Linköping a székhelye). Motala térképet persze nem találtam, de gondoltam hátha majd ott helyben találok… (Egy túrót találtam.. ) A busz alig egy óra alatt megérkezett Motalába. Le is szállok a motalai pályaudvaron, ahonnét már látszik a víz… “De jó! Végre láthatom a második legnagyobb tavat Svédországban! ” Hát csalódnom kell. Kis öböl csak, aranyos part menti sétánnyal, de semmi több. “Ennyi volna? Ezért jöttem ide?” Gondolom magamban. No sebaj, előveszek egy szendvicset és leülök egy padra, majd közben kitalálom, mit fogok tenni… Ekkor jött az első számú meglepetés: a tóban úszkáló kacsák nemhogy megriadnánk a jelenlétemtől, de szaladnak ki a partra, és mászkálnak körülöttem, hátha csurran-csöppen valami nekik is… A legközelebb merészkedő - mint később kiderült, domináns egyed - kap is tőlem egy falatot, melyet a pajtásai irígykedése közepette el is majszol jóízűen. Minden egyes morzsát elpusztít, még a cipőm orrára hulló morzsákat is lecsipkedi! Nem semmi, mennyire békések és félelmet nem ismerőek ezek az állatok…látszik, hogy kevés magyar ember jár ezen a környéken…

Szendvicsem jóízű elfogyasztása után úgy határozok, hogy elindulok a belváros felé, egyrészt azért, hogy ha már itt vagyok, lássakvalamit Motalából is, másrészt meg mert odabent nagyobb eséllyel találok térképet. A főtérhez érve szinte kiszúrja szememet az egyik bolton egy plakát felirata: “Just nu! 4 KEX = 20 kr “. Több sem kell nekem, rohanok be a boltba. A KEX-ről ugyanis azt kell tudni, hogy a második legfinomabb csoki a svédeknél. (Az első a Daim. Számomra legalábbis… :$ ) Mivel térképet sehol sem találtam, elindulok Marieberg felé (Motala üdülőnegyede), gondolván, hogy ott csak látok már több vizet… (A megtett útvonalat lásd pirossal bejelölve a térképen!) Nem is tévedtem! Közel egy órán át tartó partmenti gyaloglás után kezd “kinyílni” a láthatár, és a kis motalai öblöt övező partszakaszon túl kezd előtűnni a nyílt víz! Fel is gyorsítom lépteimet izgalmamban. Újabb fél óra gyaloglást követően végre-valahára egy út menti táblára vázolt térképre lelek, mely egy érdekes alakú félszigetet ábrázol, rajta triatlon-parkkal, horgászoknak elkerített részleggel, jachtkikötővel, kempinggel, stb.. Le is fotózomm a térképet, hogy legalább némi navigációs alapom legyen, majd elindulok a félsziget csücske felé…és milyen jól teszem! A vízparthoz érve ugyanis hihhhhhetetlen látvány tárul elém! Mintha a tengernél lennék! Türkíz-zöld színű, kristálytiszta víz, sziklás part, ragyogó napsütés és végtelennek tűnő horizont! És ez még csak a kisebbik tó! (Svédország 3 nagytavának (Vännern > Vättern > Mälaren) összterülete egyébként kiteszi Magyarország területét - csak hogy a méretarányokkal tisztában legyünk… ) A vízparthoz közel megpillantok két nagyobb sziklát. Veszem is le a cipőmet, mászom fel a sziklára, és veszem is elő újabb szendvicsemet. Svédországi tartózkodásom eddigi legmeghittebb pillanata! (Annak ellenére, hogy az alig 12 fokos víztől tökéletesen érzéketlenné fagyott a lábam.. ) Közel egy órás napozást követően folytatom utamat a távolban megpillantott kőzátony felé. Odaérve azt kell tapasztalnom, hogy a köveken ugrálva viszonylag messzire behatolhatok a tó belseje felé; fölösleges mondanom azt hiszem, hogy elkezdek befelé ugrálni… Ugrálok, ameddig tudok, majd a legtávolabbi elérhető kőről elkezdem átszellemülten fotózni a közelben elterülő szigeteket, hajókat, a partra visszaérve pedig a növényeket, sziklákat - lényegében mindent, amiben megtalálom a szépet…márpedig abban a pillanatban majdnem mindent szépnek vélek… :$ Mariebergbe érve realizálom, hogy nemsokára indul a buszom vissza Linköpingbe, így egy újabb szendvics elfogyasztása és némi mókus-fotózás után szállok is fel újra a hiperkultúrált emeletes buszra, és Kistehénnel a fülemben alig egy óra alatt ismét Linköping Resecenternél találom magam. Nem akármilyen nap! És még csak most jön a stockholmi hétvége Vercsiékkel! Igen, most jó élni…nagyon jó…

Habár már nem most volt (hanem a múlt hétvégén), azért mindenképp be akarok számolni a Linköpingből induló, dél felé tartó biciklitúránkról…

Az Erasmus-os pajtásokkal abban állapodtunk meg, hogy ha nem esik az eső, szombat délelőtt 11-kor találkozunk a diáknegyed központjában, Ryd centernél. Szerencsénkre a pénteki záporokat követően szombat reggel ragyogó napsütésre ébredtünk, így egyértelmű volt, hogy mennünk kell… Találkoztunk is a megbeszélt időpontban Laimáékkal, a túra szervezőjével és litván társaival. Mindenképp meg kell itt említenem, hogy a 6-7 egyénből álló litván társaság borzasztóan lelkes; minden programon, kiránduláson, megmozduláson ott vannak, és állandó jókedvükkel és humorukkal nem kevés színt visznek a társasági életbe. Ráadásul - sok más társasággal ellentétben - véletlenül sem beszélnek vegyes társaságban litvánul, csak és kizárólag angolul. Respekt…

Indulást előtt jó fél óráig kénytelenek voltunk bicikli(ke)t szereni, ugyanis az araboktól vásárolt “kétkerekű tákolmányokról” rövid idő alatt kiderült, hogy több sebből véreznek… :S Az én bicómnak a nyerge az, ami folyamatosan nyeklik-nyaklik össze-vissza (pedig nem is az araboktól vettem, de hát a kínaiakat sem kell félteni ugyebár… ), másoknak a féke vagy a váltója mondta fel a szolgálatot. Nem egyszer, nem kétszer fordult elő a túra során, hogy hol ennek, hol annak esett le a lánca. A nehézkes indulást követően először a linköpingi “lock”-ot (zsilipet) látogattuk meg, ami leginkább már csak látványelemként funkcionál, használatban már nemigen van. Ezután dél felé vettük az irányt a Stångan folyó mentén, majd egy szépséges kis kápolna érintésével az Ärlången-tó melletti kastélyt tekintettük meg. Gyönyörűséges kastély gyönyörűséges parkkal - ha lesz rá időm és lehetőségem, mindenképp vissza fogok térni ide! A kastélyparkban történő rövid frizbizés után a tó partján töltöttük el az ebédünket, majd Sturefors városka felé kanyarodva, az östergötland-i tölgyeseket átszelő országúton késődélután már ismét Linköpingben voltunk.

Nagyon jó kis túra volt; jó 40 km-t tettünk meg - ami a meglehetősen gagyi biciklijeinkkel nem kis dolog! -, ráadásul egy ilyen biciklizés kiváló lehetőséget ad arra, hogy közelebbről megismerhessen az ember Erasmus-os diákokat. Szerencsére éltem is ezzel a lehetőséggel, és sikerült hosszabban elbeszélgetnem Aleksandrával, egy nagyon aranyos lengyel lánykával, Martinnal Prágából, és majdnem mindegyik litván arccal is. Mi több, megkóstolhattam a litvánok nemzeti ételeit: az olajban sült, fokhagymás kenyércikkeket, és a 9 különböző zöldségből készült sós tortájukat, melynek a receptjét mindenképp el fogom kérni tőlük, annyira finom… :-)