Mark Kereszty’s Erasmus semester in Linköping

Hála a Norbi által rámhagyott Dél-afrikai vörösbornak, és az el*****ett budakeszi internetnek - amely meggátol abban, hogy a Családdal 5 percnél tovább létesíthessek videókapcsolatot - ihlet is és idő is adódott a november végi, Skandináv fővárosokat megtekintő körutunk beszámolójának folytatására…

Történt mindez november 28-án, pénteken, hogy Hangával Osloban vonatra szálltunk a Rygge Airport felé. No persze ez sem volt ám olyan egyszerű és zökkenőmentes…a norvég vonatok ugyanis - a svéd vonatoktól eltérően - pofátlanul sokat késnek, és gyakran késve is indulnak. Mindez persze nem lett volna gond, ha nem az Oslotól 60 km-rel délebbről, Stockholm felé induló repcsink elérése forgott volna kockán. Márpedig az forgott…

“Nagytáskával” ugyanis 40 perccel az indulás előtt be kell csekkolni fapadoséknál, mi pedig az indulás előtt 55 perccel még a vonaton ültünk. (És ez is csak a jószerencsénknek köszönhető, ugyanis Rygge előtt egy megállóval már leszálltunk, és csak vm “Isteni sugallat” folyományaként szálltunk vissza a maradék egy megállóra a vonatra.. ) A reptér meg persze nem ám a vonatállomás mellett van - mert miért is lenne -, hanem onnan is még egy busz visz oda. Mindezek miatt sikerült kb. 42 perccel a gép indulása előtt a reptérre érnünk, ahol még a csomagjainka is át kellett pakolnunk (ami természetesen mint az őrültek tettünk meg), majd rohantunk a csekkoló pulthoz. Időben oda is értünk, ám sikerült egy kezdő nénit kifognunk, akinek minden egyes momentumhoz 10 percre és a szomszéd hölgy segítségére volt szüksége, ami miatt a végén kijelentették, hogy késve értünk oda, és nem adhatjuk már fel a poggyászt. No ekkor akadtam ki teljesen, és mondtam nekik, hogy nem úgy van az, és hogy mi még pont odaértünk, csak a néni volt balf*sz. Néni persze el is ismerte, majd valahogy a csomagot a többi után küldték “manuálisan” - Hangának nem kevés idegeskedésre adván okot.

A gép késve indult ugyan, de így is hamarabb ért oda a tervezettnél. (Alig hogy felszálltunk, nemsokkal azután már landoltunk is.. ) Stockholmban szerencsére elsőként “gördült ki” Hanga nagytatyója, majd rögvest indult is a tranfer-busz Stockholm city-be. (Skavstáról még vagy másfél óra.) Megérkezvén első dolgunk Cecília értesítése volt, akinél Balu papájának a lakáskulcsa leledzett. (Nevéből kiindulva nyílván azt hittem először, hogy egy magyar lánykával voltunk, de mikor ezzel kezdődött a válasz-SMS, hogy “I don’t speak Hungaria”, picit elszégyelltem magam.. ) Nagy nehezen azért csak összeszedtük a kulcsot, és azt hittük, most már biztosan egyenesben vagyunk…korai öröm. Nagyszerű tájékozódókészségemnek köszönhetően ugyanis sikerült félrenavigálnom magunkat, és amennyire magabiztosan gondoltam eleinte, hogy vakon is odatalálok Bapu papájának kecójához, olyannyira “estem pofára”. Először ugyan jó helyen szálltunk le a metróról, de egy rossz kijáraton mentünk ki, ezért tökéletesen ismeretlen volt számomra a hely. Hanga ekkor már valószínűleg a poklok legmélyére kívánt engem, de úgy láttam biztosnak, ha visszamegyünk Solna megállóhoz - ahonnét egyszer Baluval gyalog közelítettük meg a lakást -, és onnan “on foot” kíséreljük meg célunk elérését. Ez - úgy ahogy - sikerült is; leszámítva a lelki megpróbáltatásokat, amiket kis odafigyeléssel elkerülhettem volna… (Ismét tanultam valamit. :$ ) Mondanom sem kell, ismét hullaként dőltünk az ágyba.

Másnap persze koránkelés, immáron szokásos módon a pass-ok kiváltása (potom 14 ezer Ft-ért a 2 napos ), majd újra elindultunk a múzeumok meghódítására.

Ha jól emlékszem, Gamlánál szálltunk le. Onnan a Royal Palace, majd a National Museum ideiglenes (Friedrich - számomra a no. 1 ) és állandó kiállításának megtekintése, majd Skeppsholmen szigetén az Építészeti és a Modern Művészetek Múzeumok meglátogatása. (Utóbbiban éppen akkor egy elég jól összeszedett Dali kiállítás - inkább magáról Daliról szóló anyagokból, mint a híresebb képeiből.)  Estebéd a Hötorget-i McDonald’s-ban, majd rövid kitérővel a Kaknäs-torony felé vissza a lakáshoz. Lefekvés előtt a zseniális “Hawaii, Oslo” megtekintése (immáron ismerős helyszínekkel ), majd ismét félhalottként az ágyba.

Harmadnap indításként a Nobel Museum, a Városházánál zseniálisabbnál zseniálisabb fotók , ‘fika’ a Sturekatten kávézóban, majd irány a Djurgården sziget, annak “kötelező látnivalóival”, e. g. Nordiska Museet, illetve a silány Akvárium (a göteborgi Universeumhoz képest legalábbis). (A Kaknäs-be lehet ezután mentünk?!? Gőzöm sincs már - lehet ezért kéne még frissiben megírnom a blogomba a történéseket.. )

Hétőn Balu papa lakását gyönyörűen rendbeszedtük (nem mintha nagy felfordulást csináltunk volna persze), majd kettéváltak útjaink: Hanga a city-be bent shoppingilni, én pedig Solna Center-be - szintén shoppingolni. (Karácsonyi ajándékvásárlás, etc.) Az X2000-esünk 2 körül indult. Számomra - holott már harmadszor vagy negyedszer utaztam vele - mindmáig hihetetlen élmény a vonat halk száguldása; így tökéletes nyugalomban írhattam diplomám utolsó momentumait. (Itt azért megjegyezném, hogy diplomámat sikerült meglehetősen egzotikus helyeket is írnom, i. e. a Balti-tenger közepén, Tallin-felé hajókázva, Stockholmban, az említett X2000-esen és persze jórészt linköpingi hajlékomban. )

Linköpingi lakásomat már mint otthonomat láttam viszont - furcsa érzés ez így majd’ 4 hónap svédországi tartózkodásom után. Még furcsább lesz persze majd itthagyni, és újra hazatérni Budapestre…de persze előtte még lappföldi beszámolómról adnék számot, elég lesz utána a “nyálas végszó”…

Hangának mindenesetre ezúton is nagyon köszönöm a közösen eltöltött időt; a parázs vitákat, a feledhetetlen Coushsurfinges és városnézős élményeket, hogy elviselte félrenavigálásaimat és eleve hogy volt olyan drága, és meglátogatott közel 1700 km-re Budapestől. Tack so mycket.

Hanga Flygbussarna-busza nov. 24-én (kedden), du. 5 körül érekezett meg Linköping Resecentrumba. Vacsi és a várva várt Witchwood Circlemaster sörök elfogyasztása után tettük is el magunkat másnapra, ugyanis az Osloba tartó vonatunk már 8 körül indult…

A reggeli időjárás nem kecsegtetett túl sok jóval: szakadt az eső, és a masszív, szürke felhőzet láttán a leghalványabb reményt sem láttuk az idő javulására. Ugyanez volt a helyzet Norvégiába átérve is; Osloba érve azonban kisebb csoda történt: a város már szikrázó napsütésben fürdött…el sem akartuk hinni. (Hanga egyébként ritka nagy mázlista; sikerült kifognia november végén egy olyan hetet, amikor szinte végig sütött a nap. (Előtte én majd’ egy hónapig egyáltalán nem láttam a napot.) Ilyen szerintem évtizedek óta nem fordult elő Skandináviába ezidőtájt… ) Szóval a kirándulásunk a lehető legjobban indult.

Osloba érve első dolgunk a csomagok széfekbe helyezése, és az Oslo pass-ok kiváltása volt. (Aminek mellesleg - az “ingyenes” tömegközelekdést leszámítva - nem sok haszna volt; az osoi múzeumok 90 %-a ugyanis ingyenesen megtekinthető. Aki tehát a jövőben osloi látogatást tervez, gondolja meg jól a kártya kiváltását!)

Hangával a célunk Oslo összes, “érdemleges” múzeumának meglátogatása volt. Ezen elhatározásunk első állomása az Astrup Fearnley Museum of Modern Art volt. Mint utóbb kiderült, nem volt rossz kezdés… Ezt követően a szomszédos Museum of Contemporary Art-ot tekintettük meg. Itt meglehetősen érdekes alkotásokkal szembesültünk (mint pl. az általam csak “bádog gázkamra”-ként emlegetett szűk, alumínum-lépcsős folyosó - klausztofóbiában szenvedőknek nem ajánlott ). A múzeumok - számunkra - korai zárása miatt a fentebb említett két múzeum után visszatértünk a pályaudvarra csomagjainkért, majd elindultunk couchsurfing-es szállásunk megkeresésére…

Couchsurfing host-jaink - Maria és Fredrik - már az első perctől kezdve nagyon szimpatikusak voltak. Érkezésünk után azonnal elfoglaltuk saját, fullextrás szobánkat, majd vacsorára invitáltak bennünket. A finom sonkástészta elfogyasztása után finomabbnál finomabb sörökkel kínáltak minket (mintha csak előre tudták volna, hogy a cseh sörök a kedvenceink… ), majd hosszú órákon át beszélgettünk velük Norvégiáról, Svédországról (Maria ugyanis svéd, Fredrik pedig norvég), illetve Kishazánkról. Hamar kiderült, hogy mindketten nagyon nyitott emberek; imádnak utazni, új kultúrákat megismerni, és nagyon jó filmeket néznek és zenéket hallgatnak. (Egyik nagy kedvencük pl. Tarantino… )

Másnap folytattuk Oslo múzeumainak meghódítását. A nap kisebb csalódásokkal indult; kiderült ugyanis, hogy a kompközlekedés október végével megszűnt, így az Oslo Fjord hajóval való megtekintése meghiúsult. Az Osloi Városháza is felejthető élményt nyújtott, az újonnan épült Operaház viszont fenomenális! A Museum of Architecture-ben pedig minden volt, csak építészeti jellegű dolgok nem.. Újabb csalódásként ért - engem legalábbis - a Royal Palace turisták számára meg nem közelíthetősége (valszeg a királyi család lakja, ezért nem szabad bemenni.. ), a mellette levő Ibsen Museum azonban óriási élmény volt! Idegenvezetőnk, egy fiatal norvég lány láthatóan teljesen szerelmes volt Ibsenbe és munkásságába: olyan beleéléssel vezetett minket körbe Ibsen egykori lakásában, hogy hosszú órákig képesek lettünk volna elhallgatni… A Museum of Applied Arts-ot viszont kifejezetten nem ajánlom senkinek! Unalmas, nagy, de legalább a csomagmegörzőjében meleg volt, és jóízűen elfogyasztahttuk ebédünket.. A National Gallery-ben megtekinthettük Munch leghíresebb alkotásait (a Sikolyt és a Madonnát, és még hasonló, felkapott(abb) képeit) - meg is ijedtünk kicsit, mi maradhatott a Munch Museumnak, amit érdemes lehet még megnézni. Zárásként elbuszoztunk a Vigeland Sculpture Parkba - Hangának ehhez már semmi kedve sem volt, én viszont “csak azért is” alapon felmentem a “csúcsra”, és csináltam néhány teljesen érelmetlen és használhatatlan fotót.. Kisebb kitérővel aztán visszamentünk szállásunkra, ahol az istei taco-vacsi után ki is dőltünk.

Utolsó osloi napunk elején érzékeny búcsút vettünk Mariától (aki láthatóan otthon dolgozott, mert kb. egész nap otthon volt, csak esténként ment le néha a ház aljában lévő sörözőbe ), majd a csomagjaink pályaudvari széfekbe helyezése és a reptérre menő vonatra szóló jegyek megvétele után buszra szálltunk, és a várost átszelve elnéztünk a Munch Museum-ba. Előzetes balsejtelmeink ellenére nagyon jó kis múzeumnak bizonyult; először végignéztünk egy Munch életéről szóló kisfilmet, majd megtekintettük a múzeum ideiglenes kiállítását Whistler grafikáiból. (Meg kell vallanom, nekem ezek sokkal jobban tetszettek, mint Munch képei, de persze ez az én magánvéleményem.. ) Munch képei nem voltak rosszak, de sajnos az általam várva-várt alkotást (címét sajna a mai napig nem tudom :$) nem találtam meg. A Munch Museum után adtunk még egy esélyt a Vigeland Parknak, de sajna nappai fényben is ugyanolyan csúnyák a szobrok (ilyenkor télen meg maga a park is), mint sötétben. (Pedig állítólag ez Oslo legnagyobb turistalátványossága… :S Ízlések és pofonok…) Szerencsére maradt még valamennyi időnk a vonat indulásáig, ezért ismét buszra szállva megközelítettük a Bygdoy városrészben levő Viking Museumot (így utólag be merem vallani - bár Hanga nyílván sejtette beszólásaimból - hogy én erre a múzeumra voltam a leginkább kíváncsi.. ). Itt két darab, teljes egészében rekonstruált, és egy darabokban levő vikinghajó van kiállítva, no meg persze mindeféle viking-alkalmatosság.  A FRAM Múzeum (The Polar Ship) sajna éppen zárt, így éppenhogy csak körbe tudtunk szaladni rajta. (Itt is egy egész hajó van egyébként kiállítva - a stockholmi Vasa Museum-hoz hasonlóan -, ami megannyi nehézség és kaland közepette megjárta az északi sarkot.) Az épületből (vagy hajóból :P) kiérve sikerült néhány gyönyörű fotót csinálnunk az Oslo Fjordról, naplementével a háttérben, majd indultunk is vissza a pályaudvarra, ahonnét nem kevés kaland és izgalomközepette eljutottunk Rygge-be, a fapados reptérre. Erről azonban már a következő post-ban…

Tegnap este végre-valahára utolsó svédországi vizsgámat is letudtam (Biochemistry and Cell Biology), így - habár csak néhány nap erejéig, de - fellélegezhetek, és (újra) nekiláthatok a blogírásnak. (Így visszanézve a postjaim rendszertelenségét, meg kell állapítanom, hogy a blogírás nem egészen az én műfajom… )

A teljesség igénye végett mindenképp meg akarom örökíteni - leginkább képek formájában - a tallini hajókirándulásomat, mely rögvest a Balukával eltöltött stockholmi móka után volt esedékes. (Már csak amiatt is, mert meglehetősen sok pénzt fizettem ki ezért a “boat trip”-ért, ezért igazán “megérdemli”, hogy felkerüljön eme “nemes honpalra”. )

Történt tehát az Úrnak 2009. esztendejében, november 8-án vasárnap, hogy délután (ami itt északon mellesleg már eléggé este ) Stockholm Frihamnen nevű “szabadkikötőjében” felszálltam a Victoria I nevű tengerjáró hajóóriásra. Baluka volt olyan kedves, hogy a Kaknäs tower-ből levitt Frihamnen-be, ami nem kis segítség volt, a kikötő ugyanis igencsak nehézkesen közelíthető meg tömegközlekedéssel.

A hajó lényegében egy kilenc emeletes luxusszálló volt, több, mint kétezer kabinnal. A kabinok ajtaját a beszállókártyaként is funkcionáló “papírdarab” nyitotta, belépve pedig egy nem túl nagy, viszont annál igényesebb szobácska fogadott, miniatűr fürdőszobával, TV-vel, Miro képpel, kanapát ággyá alakítható alkalmatosságokkal, stb.

A kabinok elfoglalását és a hajó indulását követően minden hajólakó első dolga a duty free shop megrohanása volt. Nemzetközi vizekre kiérve ugyanis az alkohol és dohánytermékek ára a felére csökkent (ami persze csóró magyar diákoknak még mindig elég borsos ), ezért az emberek - a megszokott svéd “sorbanállási hagyományokat” elfeledve - egymást eltaposva próbáltak minél hamarabb bejutni.

A vásárlást követően természetesen elindult a mértéktelen piálás. Néhány órán belül mindenki a folyosókon ténfergett a szórakozóhelyek felé (a hajón volt egy kétszintes night club és egy ugyancsak nem kis méretű disco), ahol hajnalig tartott a mulatozás. Szerencsénkre a Balti-tengeren ezidőtájt maximálisan nyugodt időjárás és viszonylagos szélcsend uralkodott, így az emberek rosszullétét a semmi esetre sem lehetett a hajó imbolygására fogni. A mulatozók éhségét a 25 órán át nyitvatartó (Tallin ugyanis már a Kelet-Európai időzónába tartozik ugyebár ), méregdrága gyorsétterem szolgálta ki.

Tallinba érve, alig néhány óra pihenést és nem kis mennyiségű vodka elfogyasztását követően a legkevésbé sem volt kedvem kimenni a városba. Eszembeötlött azonban az a közel 1000 korona, amit a kirándulásra költöttem, ezért összekaptam magam, és Zsoltit hasonló tevékenységre buzdítva nagy nehezen elhagytuk a kabint. (Sokan erre alkoholmérgezésük folyományaként képtelenek voltak, ezért ők lényegében csak hajókáztak egyet a Balti-tengeren keresztül.. )

Tallinban hó fogadott (ami akkor meglepő volt, mert Svédországban hírből sem hallottunk - akkor még - havazásról) és dermesztő hideg. De a legmeglepőbb nem ez volt, hanem a budapesti hangulat, ami ott fogadott. Tudom, furcsán hangozhat ez egy balti állam kapcsán, pedig tényleg így volt. Hónapok óta nem éreztem ugyanis a “hi-tech országban” való tartózkodásom köszönhetően, ahol az utolsó porszemig minden a helyén van, ezt az érzést, Tallinban azonban már az első pillanatban megcsapott. Őrülten száguldozó, gyalogosokat át nem engedő autósok, szocreál épületek, komcsi hősöket ábrázoló szobrok, szegényes(ebb)en öltözködő idősek és kosz. Furcsa, de mindez jól esett, már-már hiányzott…

A belváros azonban teljesen más. Gyönyörű, középkori hangulatot idéző épületek, több száz évvel ezelőtt lerakott macskakövek; leginkább Krakkó belvárosához tudnám hasonlítani (a Alexander Nyevszkij pravoszláv katedrálist leszámítva). Pozitívum volt a svédországinál jóval alacsonyabb árakkal való szembesülés is (amivel sajna nem nagyon sikerült élnünk, mert sikerült egy svédországi árakkal élő pizzériába beülnünk. )

A hideg és a másnaposság azonban hamar közbeszólt, így néhány órás sétát követően már mentünk is vissza a hajóra. Eleinte gondolni sem mertem arra, hogy aznap este/éjjel is buliznom “kell”, a pár órás alvás azonban visszaadta az életkedvem és -érzetem, ezért majdnem az előző napihoz hansonló mértékű hévvel csaptunk bele újra az éjszakai életbe (söriveri, piros, majd buli ).

Azoknak, akik hasonló, Balti-tengeri hajókirándulást terveznek a jövőben, melegen ajánlom, hogy ne későősszel illetve télen tegyék ezt, hanem későtavasszal vagy nyáron! Az hajóutazás során ugyanis semmit, de télnyleg SEMMIT nem láttunk a hajóról, mindvégig sötét volt. Ezt az “apróságot” leszámítva persze hatalmas élmény volt…

Mostmár asszem egészen nyugodtan mondhatom, hogy - nem éppen jó - szokásomhoz híven ismét majd’ egy hónap távlatából próbálok visszaemlékezni az akkori történésekre, de azért ismételten megpróbálom…

Mentségemre legyen mondva, hogy ezalatt az idő alatt befejeztem a diplomámat, amire nem kevés időm ment el…mondhatni órákra sem jártam be; volt, hogy napokig ki sem mozdultam itthonról. De legalább végre-valahára kijelenthetem, hogy a diplomám törzsrészének végére sikerült pontot biggyesztenem, és most már “csak” kedves konzulensemen múlik, mikor kerülhet nyomtatásba…

Szóval. Történt vala november 5-én, hogy a svéd kurzusom után, este 10 órakor felszálltam egy X2000-esre, és “fél éjfélkor” már a stockholmi főpályaudvaron is találtam magamat. Ott már várt engem a drága Baluka a legalább olyan drága faterjával; szerencsére kocsival, mert természetesen szakadt az eső.

Éjjeli cseverészésünket követően elfoglaltam meglepően kényelmes helyemet a ‘couch’-on; őszintén megvallva rég nem aludtam olyan jól, mint akkor, linköpingi szobám ugyanis nem nagyon enged álmot bocsátani a szememre, fene sem tudja miért…

Másnap Balukával nyakunkba vettük a várost, és az eddigi stockholmi látogatásaimtól eltérően végre nem a “kötelező látványosságokat”, hanem a köznapi turisták számára eldugottabb, ám annál érdekesebb gyöngyszemeket fedeztük fel. Tibér barátomnak köszönhetően ugyanis ellátogattunk a Hötorget mellett lévő “földalatti piacra”, ahol ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb halaspultokat, pékségeket és talponállókat találtunk; meglehetősen borsos árakkal persze. Ott mérik többek között a híres-neves stockholmi hallevest, amit azóta próbálok kipróbálni, de sem időm, sem pénzem nem engedte eddig… :S Talán azért egyszer adódik majd még ittlétem során.. Másik ilyen gyöngyszem a Riddargatanban található Sturekatten, mely hihetetlenül igényesen berendezett lokáljaival és bútoraival a múlt század elejét idézi, kávéjuk és princess tortájuk pedig egyszerűen mennyei… Akit tehát a jövőben Stockholmba vet a sors, véletlenül se hagyja ki!

Másnap este - teljesen véletlenül - az AIK Stockholm - IFK Göteborg svéd futball-kupadöntőn találtuk magunkat. Skandinávokat meghazudtoló tüzes hangulat fogadott bennünket a Råsunda Stadionban; a játék viszont sajnos olyan mérhetetlenül igénytelen volt, hogy a fejünket fogtuk kínunkban minden második kapuralövésnél.. A meccset követően viszont ellátogattunk az esti, hangulatos fényekkel díszített Södermalmba, majd - szokás szerint - hajnalig South Park nézés..

Vasárnap délután, mielőtt elindult volna a hajóm Tallinba, fellifteztünk a Kaknäs tower tetejébe, ahol persze mi más fogadott volna bennünket, mint egy irgalmatlan felső, így jóformán az orrunk hegyéig nem láttunk el..

Mindent összevetve a félévem egyik legkellemesebb hétvégéjét töltöttem el Balu barátommal, amit így utólag is nagyon sokszor köszönök neki!

No végre-valahára erre is sikerült rávennem magam… :$

Félreértés ne essék, nem azért, mert nekem ez nyűg lenne, vagy bármi ilyesmi, hanem mert tudtam, h ez ez nagyobb lélegzetű bejegyzés lesz, és nem akartam “csak úgy”, néhány szóban elintézni.

Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy eddigi, immáron 25 életévem alatt egyszer sem fordul velem elő, hogy 2 hétnél többet távol legyek az otthonomtól és a családomtól. Ellentétben az öcsémmel, aki az utóbbi 4-5 évben lényegében máshol lakott, és csak hétvégenként járt haza, én otthon laktam, éltem, és eszerint “rendeztem be az életem” - mindenféle szempontból. Eleinte könnyű volt, mert minden annyira újdonságként hatott, hogy úgymond “nem volt időm” a honvágyra. És az egész lényegében csak akkor “csapódott le”, amikor ismét egyedül maradtam… Node kezdjük az elején

Október 8-án, valamivel este 6 óra előtt megérkezett a budapesti Wizzair gép Anyával, Apával, Lillával és Somával. Minden a terv szerint alakult: én a Skavsta Airporton vártam őket az újonnan kibérelt Volvo V50-essel, amit nem mellesleg nem kis élmény volt odavezetni. Furcsa volt őket újra látni, pedig “csak” másfél hónappal azelőtt utaztam ki. És bár közel minden második nap beszéltünk/beszélünk, más azért a személyes kontakt. Eleinte - be kell vallanom - meg is voltam picit illetődve, mert bár nem vagyok az az érzelgős típus, kicsit azért meghatódtam.

Szomorú ezt mondanom, de a következő egy napot kitörölném, vagy inkább úgy mondom, hogy másképp csinálnám az életemből… :$ Aki hallotta vagy átélte a dolgokat, tudja mire gondolok, aki nem, annak meg vagy szóban majd, vagy sehogy. Mert büszke nem vagyok rá - holott a probléma nem csak az én hibámból adódott, de azért elég intenzíven “benne van a kezem a dologban”. Node félre a titkozatoskodással: adódott némi probléma a bérelt kocsival. Nem műszaki szempontból, hanem a csütörtök este Intervallenből kifolyólag. (Intervallen = a félév Erasmusos bulija, ahol mindenki pici (vagy picit jobban ) felönt a garatra, és jól érzi magát együtt, nemtől, nációtól függetlenül.) Lényeg, hogy másnap már egy BMW-vel folytattuk Svédország bebarangolását.

A szállással kapcsolatban mindenképp meg kell említenem, hogy bár elég pici a lakásom - tipikusan egyszemélyes garzon -, úgy gondolom, elég jól elfértünk benne öten is. (Sok jó ember ugyebár.. ) Remélni tudom csak persze, hogy a családom többi tagja is így gondolja, de részemről semmilyen különösebb probléma nem adódott a hely szűkössége tekintetében. (A lakás hőfokáról sajnos már nem nagyon tudom ugyanezt elmondani; főleg, hogy a tartósan 15 fok körüli hőmérséklet (a lakásban, nem pedig kint! ) továbbra is kitart… :S )

Stockholm szép, Stockholm jó, és bár ittlétem alatt kb. 8-szor is meglátogatom, mindig találok itt valami újat és érdekeset. (Legközelebb most csütörtökön megyek oda Balu barátommal találkozni, és úgy hiszem, ezúttal sem fogunk unatkozni… ) Vasa Múzeum helyett ugyan én most a horgászatot választottam (természetesen eredménytelenül ), de a Skanzen lenyűgöző volt! Szerencsénkre akkor még hosszabbak voltak a nappalok is, és kivételesen a parkolásból sem adódtak problémák.. (Cserébe persze jó sokat gyalogoltunk, de hát ezért teremtett nekünk ugyebár a Jóisten lábakat… ) BMW-t vezetni meg király!!! Ugye, Apa?!?

Norrköping szintén. Én legalábbis sosem tudom megunni, pedig 2 héten belül másodjára látogattam meg ugyanazokat a múzeumokat és kiállításokat! A H&M-ről nem is beszélve.. Még jó, hogy itt van a szomszédban.

Ami pedig nekem is új volt, és legalább ennyire lenyűgöző: a Vättern tó melletti margaréta-útvonal, a part menti városkákkal és mesebeli, a tóra és partjára néző kilátókkal! Mi több, mindez a végletekig menően szélsőséges időben(percenként váltakozó (jég)esős és napsütéses időjárás). Az alvastari kápolna-rom pedig…meg sem próbálom leírni, úgysem lehet…nézzétek meg a képeket!

Nyköping sem csúnya. De a közelében levő, Balti-tengeri partvidék…szintén leírhatatlan. :$ (Bocsánat, biztosan velem és a fogalmazási készségeimmel van a gond, de hiszek benne, hogy a képek olykor - főleg ilyen helyzetekben - tényleg sokkal, de sokkal többet mondanak!!!)

Végezetül pedig: köszönöm Nektek, hogy itt voltatok! És habár nagyon nagy volt bennem a hiányérzet, miután elmentetek - már-már depresszióba hajló -, remélem nem bántátok meg ezt az “októberi nyaralást”, és kizárólag csak szép és jó emlékekkel tértetek haza! Meg persze megannyi tanulsággal is; ha az ember útra kel ugyebár, mindig adódnak dolgok, amik közbejöhetnek, és közbe is jönnek!

(Elnézést kérek így utólag azoktól az olvasóktól, akinek a leírtak fele totálisan a levegőben lógó és érthetetlen maradt, de néha nem tudok nem személyes hangvételben beszélni. Bocsássátok meg ezt nekem! :$ )

No hát ha már amúgy sem kronológiai sorrendben haladok, most sem úgy folytatom…

Történt múlt csütörtökön, hogy a 4 órás ‘Interkultúrális kommunikáció’ előadás 3. órájában már annyira fáradtak voltunk, hogy át akartunk menni a szomszéd épület alagsori kávézójába egy jó kávéra, amikor is szembesültünk azzal, hogy a kávézó helyett aznap egy ideiglenes söröző üzemel. Több sem kellett nekünk persze, a kávét “sörre cseréltük”, és kirendeltünk magunknak egy jófajta Hobgoblin sört (amit előtte láttunk a bárpulton, és az üvege akkora hatást gyakorolt ránk, hogy nem tudtuk nem azt kirendelni. ) Ekkora szembesültünk azzal is, hogy pont ott van a Halloween Party-ra a jegyárusítás is… (Azt hiszem, fölösleges leírnom, miként cselekedtünk… )

Szóval a Halloween Party szombat este, okt. 31. és nov. 1. közti éjszaka volt esedékes. Előtte Zsoltiék corridor-jában alapoztunk, és festettük ki magunkat az Alex-ék által odahozott arcfestékekkel. Ezt követte a “különböző országok kártyával történő ivósjátékainak sorozata” , mely kellően megalapozta a hangulatot..

A party először eléggé kiábrándítóan indult, ugyanis éjfélkor is még tök üres volt a hely. De szerencsére nem kellett sokáig várnunk: alig negyed óra leforgása alatt megtelt az épület, és beindult a “Halloween Disco”, ahol telejsen megőrültünk, és hajnalig buliztunk. A buli hibátlan volt, illetve lett volna, ha kifele jövet nem szembesültem volna azzal, hogy a hátsó kerekem totál le volt eresztve, de ez már egy másik story…

Na jó, a blog.com szórakozik velem… :S Ezért van az, h az utóbbi két post lényegében ugyanaz. (Először nem jelent meg - nem tom miért - csak jóval később, ezért írtam meg újra. De a képek szerencsére csak egyszer töltődtek fel..

Egyébként ma volt Anatómia&Élettan vizsgám, 2-től egészen 6-ig, és hiába a 4 óra, így sem volt elég időm!! :S Mi több, nem lehetett szótárt sem használni (pedig más vizsgákon szinte mindig lehet), szal kíváncsi lesztek az eredményre… Egyetlen szerencsém az, hogy ugyebár korábban már tanultam Anatómiát is, meg Élettant is a SOTÉn, így egyedüli problémám csak az angol orvosi szakszavakkal volt/van.

A vizsga amúgy nagyon érdekesen zajlott: a terembe való belépéskor egy néninek fel kellett mutatnunk a LiU kártyánkat (ez itt az úgymond ‘mindenes’ kártya -> ezzel lehet nyomtatni, konditerembe menni (ergo erre töltik fel a pénzt, infót, stb.), könyvtárba menni, utazni és nem utolsó sorba bulihelyekre becsekkolni.. ).  A kártyát a néni egyszerűen csak hozzáérintette egy PDA-hoz hasonló kis kütyühöz, ami máris minden adatot kiadott rólam, meg azt is, hogy hová kell ülnöm. Szóval megintcsak megmutatkozott a svéd hi-tech..

Eredmény 10 nap múlva, remélem “pass”-olok..:$ (Nem bánnám, mert 1 pótvizsga van csak, január közepén, amikor én már bőven-bőven otthon akarok lenni…

No ennyit mára, legközelebb megpróbálom megírni a családommal eltöltött egy hetet…

Ugyan már két hete történt, de azért úgy vagyok vele, hogy jobb később, mint soha…

Mint már említettem, LiU-s diákok ingyen utazhatnak Norrköpingbe az óránként induló Campus busszal, ugyanis ebben a városban is működik egy Campusa az egyetemnek. (Főleg humán tárgyakat oktatnak itt.) Ki is használtuk eme lehetőséget Pavellal és Norbival, és meglátogattuk az Arbetets Museum-ot (Museum of Work) és a Stadsmuseet-et (City Museum). Norrköpingről érdemes tudni, hogy itt majd’ minden múzeum ingyenesen megtekinthető. Ebből persze azonnal azt gondolná az ember, hogy akkor biztosan gagyik és igénytelenek, pedig nagyon nem így van…

Íme a bizonyíték:

Először is elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg gyakrabban olvasná a blogomat (ha létezik egyáltalán ilyen ember… :$ ), hogy ritkán írok, de akkor sokat. Tudom, ez nem feltétlenül a legcélravezetőbb megoldás, ha az ember állandó olvasókat akar, de sajna csak heti egyszer van kb. huzamosabb időm foglalkozni a blogommal… :S Remélem azért akad egy-két ember, aki nem pártol, vagy pártolt még el tőlem, és vet egy-egy pillantást a blogomra olykor-olykor! :$

A mostani képek egyébként a szerdai norrköpingi kiruccanásunk alkalmával készültek, amikor is Norbival és Pavellel (cseh srác Ostravából) meglátogattuk a Stadtmuseet-et (The City Museum) és az Arbetets Museum-ot (The Museum of Work). Mindkét múzeum ingyenesen megtekinthető, és - mint már korábban említettem - Norrköpingbe a LiU-s diákok ingyen utazhatnak az itteni Campus miatt, ezért ez egy olcsó nap volt…illetve lett volna, ha a múzeumok után nem nézünk el a H&M-be, és nem vásárolok 2 pulcsit és 3 pólót..:$ (Ami(k)re egyébként nagy szükségem volt, mert alig tudtam kihozni ruhákat magammal, és az itt lévő 2 pulcsim közül is az egyiket (a kedvencemet) ellopták a HG nevű szórakozóhelyen… :S )

Kedden este elérkezett a várva várt esemény, amikor is a Linpöping Hockey Club - a tavalyi svéd hokibajnokság 3. helyezettje - hatalmasnak ígérkező rangadón fogadta a tengerentúlról érkező NHL csapatot, a St. Louis Bluest…

A meccs végül mégsem lett olyan “hú de izgalmas” történés, ugyanis a St. Louis könnyed játékkal, 6-0-ra verte szét a “linköpingi oroszlánokat”, ráadásul a svéd szurkolók sem bizonyultak túl lelkes támogatóknak , de azért mindenképp mesérte ellátogatni a Cloetta Centerbe, márcsak az - amerikai sportesemények látványosságához hasonló - nem kis technikai bravúrokkal tűzdelt intro megtekintése miatt is. (Intro itt: http://www.youtube.com/watch?v=pMsxWSl1FcM )