Mark Kereszty’s Erasmus semester in Linköping

No végre-valahára erre is sikerült rávennem magam… :$

Félreértés ne essék, nem azért, mert nekem ez nyűg lenne, vagy bármi ilyesmi, hanem mert tudtam, h ez ez nagyobb lélegzetű bejegyzés lesz, és nem akartam “csak úgy”, néhány szóban elintézni.

Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy eddigi, immáron 25 életévem alatt egyszer sem fordul velem elő, hogy 2 hétnél többet távol legyek az otthonomtól és a családomtól. Ellentétben az öcsémmel, aki az utóbbi 4-5 évben lényegében máshol lakott, és csak hétvégenként járt haza, én otthon laktam, éltem, és eszerint “rendeztem be az életem” - mindenféle szempontból. Eleinte könnyű volt, mert minden annyira újdonságként hatott, hogy úgymond “nem volt időm” a honvágyra. És az egész lényegében csak akkor “csapódott le”, amikor ismét egyedül maradtam… Node kezdjük az elején

Október 8-án, valamivel este 6 óra előtt megérkezett a budapesti Wizzair gép Anyával, Apával, Lillával és Somával. Minden a terv szerint alakult: én a Skavsta Airporton vártam őket az újonnan kibérelt Volvo V50-essel, amit nem mellesleg nem kis élmény volt odavezetni. Furcsa volt őket újra látni, pedig “csak” másfél hónappal azelőtt utaztam ki. És bár közel minden második nap beszéltünk/beszélünk, más azért a személyes kontakt. Eleinte - be kell vallanom - meg is voltam picit illetődve, mert bár nem vagyok az az érzelgős típus, kicsit azért meghatódtam.

Szomorú ezt mondanom, de a következő egy napot kitörölném, vagy inkább úgy mondom, hogy másképp csinálnám az életemből… :$ Aki hallotta vagy átélte a dolgokat, tudja mire gondolok, aki nem, annak meg vagy szóban majd, vagy sehogy. Mert büszke nem vagyok rá - holott a probléma nem csak az én hibámból adódott, de azért elég intenzíven “benne van a kezem a dologban”. Node félre a titkozatoskodással: adódott némi probléma a bérelt kocsival. Nem műszaki szempontból, hanem a csütörtök este Intervallenből kifolyólag. (Intervallen = a félév Erasmusos bulija, ahol mindenki pici (vagy picit jobban ) felönt a garatra, és jól érzi magát együtt, nemtől, nációtól függetlenül.) Lényeg, hogy másnap már egy BMW-vel folytattuk Svédország bebarangolását.

A szállással kapcsolatban mindenképp meg kell említenem, hogy bár elég pici a lakásom - tipikusan egyszemélyes garzon -, úgy gondolom, elég jól elfértünk benne öten is. (Sok jó ember ugyebár.. ) Remélni tudom csak persze, hogy a családom többi tagja is így gondolja, de részemről semmilyen különösebb probléma nem adódott a hely szűkössége tekintetében. (A lakás hőfokáról sajnos már nem nagyon tudom ugyanezt elmondani; főleg, hogy a tartósan 15 fok körüli hőmérséklet (a lakásban, nem pedig kint! ) továbbra is kitart… :S )

Stockholm szép, Stockholm jó, és bár ittlétem alatt kb. 8-szor is meglátogatom, mindig találok itt valami újat és érdekeset. (Legközelebb most csütörtökön megyek oda Balu barátommal találkozni, és úgy hiszem, ezúttal sem fogunk unatkozni… ) Vasa Múzeum helyett ugyan én most a horgászatot választottam (természetesen eredménytelenül ), de a Skanzen lenyűgöző volt! Szerencsénkre akkor még hosszabbak voltak a nappalok is, és kivételesen a parkolásból sem adódtak problémák.. (Cserébe persze jó sokat gyalogoltunk, de hát ezért teremtett nekünk ugyebár a Jóisten lábakat… ) BMW-t vezetni meg király!!! Ugye, Apa?!?

Norrköping szintén. Én legalábbis sosem tudom megunni, pedig 2 héten belül másodjára látogattam meg ugyanazokat a múzeumokat és kiállításokat! A H&M-ről nem is beszélve.. Még jó, hogy itt van a szomszédban.

Ami pedig nekem is új volt, és legalább ennyire lenyűgöző: a Vättern tó melletti margaréta-útvonal, a part menti városkákkal és mesebeli, a tóra és partjára néző kilátókkal! Mi több, mindez a végletekig menően szélsőséges időben(percenként váltakozó (jég)esős és napsütéses időjárás). Az alvastari kápolna-rom pedig…meg sem próbálom leírni, úgysem lehet…nézzétek meg a képeket!

Nyköping sem csúnya. De a közelében levő, Balti-tengeri partvidék…szintén leírhatatlan. :$ (Bocsánat, biztosan velem és a fogalmazási készségeimmel van a gond, de hiszek benne, hogy a képek olykor - főleg ilyen helyzetekben - tényleg sokkal, de sokkal többet mondanak!!!)

Végezetül pedig: köszönöm Nektek, hogy itt voltatok! És habár nagyon nagy volt bennem a hiányérzet, miután elmentetek - már-már depresszióba hajló -, remélem nem bántátok meg ezt az “októberi nyaralást”, és kizárólag csak szép és jó emlékekkel tértetek haza! Meg persze megannyi tanulsággal is; ha az ember útra kel ugyebár, mindig adódnak dolgok, amik közbejöhetnek, és közbe is jönnek!

(Elnézést kérek így utólag azoktól az olvasóktól, akinek a leírtak fele totálisan a levegőben lógó és érthetetlen maradt, de néha nem tudok nem személyes hangvételben beszélni. Bocsássátok meg ezt nekem! :$ )